Az ólomkristály előállítása
Az ólomkristály olyan kis vas tartalommal bíró, kifejezetten magas minőséget képviselő üveg, melynek anyagához, a fénytörés milyenségének fokozására ólom-oxidot (kémiai vegyjele: PbO) adagolnak.
A különböző fajtájú kristályüvegeket sűrűségük, és ólom-oxid tartalmuk szerint sorolják kategóriákba. Eszerint az ólomkristály legalább 24%-ban tartalmaz ólom-oxidot, míg sűrűsége minimum 2,9 g/cm3. A gyakorlatban ez az ön számára azt jelenti, hogy az ólomkristályból készült poharak, esetleg egyéb dísztárgyak kitűnő fénytörési tulajdonságuk miatt magas minőséget képviselnek.
Az igényesség tehát ilyen alapanyag használatával alapvető tényező. Érdekes, hogy az ólom-oxidos eljárással készült üvegtermékek múltja egészen a középkorig nyúlik vissza. Már abból az időből maradtak ránk feljegyzések, melyek arról tanúskodnak, hogy ezen eljárással állítottak elő csillárokat, asztali üvegárukat, esetleg ékszereket, melyek nagyfokú minőséget, és rangot jelentettek.
A XVI. század óta tartják számon a Velencei tükröket, és a XVII. században az angol ólomüveg is gyártásra került. Az emberiség egyébként már 3000 éve ismeri az üveggyártás fortélyait, és az idő előre haladtával mind tökéletesebbé váltak a különböző eljárások. Manapság az ólomkristály előbb szakértő kezekbe kerül, ahol megbizonyosodnak a megfelelő állagról.
Csak ezek után engedik tovább a csiszoló, savazó műhelybe, ahol aztán megkapja pompáját, hangsúlyos csillogását, a rá jellemző kimagasló fénytörést. A csiszolómester ipari gyémántkorong segítségével alakítja ki a mintákat, olyan alakú gyémántkorongokkal, melyek a kívánt metszést képesek kivitelezni. Megdöbbentő adat, talán ön sem gondolta volna, de egy ólomkristályból készült pohár előállításához 4-5 különböző profilú, méretű csiszolókorong is szükséges lehet.